Nem én leszek az első, aki ezt mondja, de ez az év több szempontból is igen furára sikeredett...
Nagyjából túl vagyunk egy házfelújÃtáson, elhalasztottunk jópár utazást, a szÃnházakat hol bezárták, hol megnyitották, hogy aztán újfent bezárják Å‘ket, minket meg testületileg home office-ba küldtek egyik napról a másikra.
Borzasztó szerencsénk van, hogy mind egészségesek vagyunk (kop kop kop), és a 'második felvonásra' elkészült a ház is. Itt nagyjából ugyanúgy élhetünk, mint bármikor: tudunk a kertben matatni (kell is!), elmehetünk sétálni, s én ugyanúgy dolgozom továbbra is, azzal a különbséggel, hogy most heti egyszer se megyek be az irodába, amit amúgy azért szoktam.
De ha már úgyis minden lábbal felfele van, úgy döntöttünk, hogy az eddigi évek gyakorlatát megfordÃtva az adventi vasárnapokon nem a vacsora lesz a fÅ‘-fÅ‘ attrakció, hanem inkább a reggeli, akkor legalább tuti jól indul a nap!
Ennek keretein belül a mai reggelink sütÅ‘tökös palacsinta volt, vanÃliás feketeribizli-szósszal:
a palacsintához: kb. 8 kisebb darabhoz
- 10 dkg sütÅ‘tök (megsütve) - 10 dkg hajdinaliszt (lehet más is, de a hajdina picit diós Ãze szerintem jól illik a tök édességéhez) - 1,5 dl (növényi) tej - 1/2 kiskanál Å‘rölt fahéj - 1/2 kiskanál Å‘rölt szerecsendió
ezeket mind összeturmixoltam, s kanálnyi adagokból mini palacsintákat sütöttem tapadásmentes serpenyőben.
a feketeribizlihez: - 15 dkg feketeribizli (fagyasztott vagy friss is lehet) - 2 ek juharszirup - 1 tk vanÃliakivonat egy kislábosban összekevertem, s addig fÅ‘ztem, mÃg picit besűrűsödött.
A palacsintát a ribizlimártással meglocsolva, melegen ettük, isteni finom volt!