Mint a bevásárlós posztban már írtam, eléggé el vagyunk kényeztetve olajosmagok terén: anyuéknak dió- és mandulafájuk van, nekünk dió, Edit barátnőméktől pedig érkezik a törökmogyoró, úgyhogy igyekszem a minimumra csökkenteni az olajosmag vásárlást. Kivételt képez ez alól a kesu és a napraforgómag: kesudiót joghurtkészítéshez használok a semleges íze miatt, illetve tejszínhez, napraforgómagot meg rakott ételekhez és salátaöntetekhez. Szintén semleges íze van, és borzasztó olcsó, cserébe hő hatására piszkoszölddé változtatja az adott ételt, ami egy megpirult töltött padlizsánon vagy rakott kölesen nem feltűnő, de piszokszínű joghurt...?
Mivel így 'el vagyunk eresztve' olajos magokból, meglehetősen luxusnak tűnik bolti magvajakat venni, csakhogy a fáról nem megtörve, pláne nem blansírozva vagy megpirítva jön le a termés... Kati barátnőm apukája csinált nekünk egy klassz diótörő alkalmatosságot, de így is elég macera, meg csomó idő, mire értékelhető mennyiségű diónk vagy mandulánk lesz. (Anyuékat szoktam kapacitálni, hogy hozzanak ajándékba tört mandulát. Néha szoktak :-))
Mindenesetre a múltkor, mikor épp esett, s nem lehetett a kertben kapirgálni, úgy döntöttem, itt a remek alkalom, MOST csinálok végre egy finom magvajat! Mivel törökmogyoróból volt itthon a legtöbb, így arra esett a választásom. S hogy ne csak a boltit alkossam újra, hanem legyen benne egy kis csavar, tettem bele fűszereket: vaníliát és fahéjat, s meg is pirítottam. A pirítás valamennyire megpuhítja a magokat, és lehetővé tette, hogy ledörgöljem a vékony héját, nem mellékesen isteni illata lett tőle - a fűszerek már csak ráadás.
Tehát a recept:
- 1/2 kg törökmogyoró (megtörve ennyi, a kemény héja nélkül)
- késhegynyi vaníliapor, vagy 1 szűk tk vaníliakivonat
- csapott mokkáskanál őrölt fahéj
Először befűtöttem a sütőt 180 C-ra (simán, nem légkeverésen). A mogyorót sütőpapírral bélelt tepsire lapogattam, s elkezdtem pirítani. 5 perc után kicsit átkevertem, s ezt még kétszer előadtam, szóval végül kb. 15 percig sütögettem. A végén már lehet látni, hogy felnyílnak a héjak, s kezdenek kivetkezni a mogyorószemek - akkor van kész.
Kiborítottam egy konyharuhára, pár percig hagytam hűlni, aztán a ruhával dörgölgetve szépen lemasszíroztam róluk a héjat. Türelemjáték, s nem is jön le az összes, de azért a nagyját sikerült levarázsolni.
Mikor ezzel is megvoltam, beletettem a mogyorót a robot táljába, s elkezdtem aprítani. Először összedarálta, aztán összeállt az egész kis galacsinokba, aztán mikor ezen a fázison is sikerült túltennie magát, végül finom krémes lett. A fűszereket csak a legvégén tettem bele a már krémes állagú cuccba, még pár másodpercig kevertettem a géppel - kész!
Fontos, hogy bár elég erős robotom van (1250 W), a törökmogyoró meglehetősen kemény, úgyhogy jónéhányszor leállítottam darálás közben, mikor éreztem, hogy átmelegedett, s hagytam pihenni, nehogy leégjen a motorja. Így aztán jól elvoltam vele fél délután - közben ezt-azt csináltam, időnként daráltam egy kört, aztán megint hagytam... Földimogyoróból ugyanez a gép kb. 2 perc alatt, egy lendülettel csinál magvajat, dióból meg 5 perc alatt, úgyhogy kevésbé masszív masinával érdemesebb inkább azokkal próbálkozni, s többször nekifutni, közte pihentetni, nehogy baja legyen a gépnek.
A végeredmény viszont határozottan kárpótol a befektetett munkáért. Egy hibája van, hogy hajlamos szublimálni a hűtőből... :-)