top of page
Szerző képeNyuszikaják

Zsályás sütőtök főzelék éretlen sütőtökből (gluténmentes, vegán)

Ez most megint egy kicsit maradékmentős poszt lesz, pontosabban nem annyira maradékmentős, mint 'fura alapanyagok kreatív felhasználása'.


Előfordul ugyanis időről időre, hogy valamilyen oknál fogva egy éretlen sütőtök landol a konyhában: Pista véletlenül lenyírja a szárát fűnyíróval, vagy csak simán útban volt, s a költöztetés közepette leszakadt, de olyan is előfordul, hogy a növény túl sok termést hoz, s olyankor le szoktunk szedni néhányat éretlenül, hogy több energiája legyen beérlelni a maradékot. Néha a piacon, vagy a zöldségesnél is lehet ilyen kicsit nyomi tökökre szert tenni, rendszerint olcsóbban, mint azok a példányok, amik rendesen megértek, szóval érdemes nyitott szemmel járni.


Ezek a - még zöld - termések az érett(len)ség fokától függően különböző dolgokra használhatók: ha nagyon zöld és incifinci, akkor bele szoktam tenni vegyes savanyúságba, ha picit nagyobb, akkor ugyanúgy ki lehet rántani, vagy meg lehet tölteni, mint a sima főzőtököt.


Ha viszont már majdnem érett, akkor simán beérik a spájzban az almák mellett.

A két véglet közötti állapotban lévők általában valamennyire már sárgásak, picit sütőtök-illatúak, de még nem elég édesek ahhoz, hogy sütőtökös receptekhez fel lehessen őket használni, ahhoz viszont már túl 'sütőtökösek', hogy el lehessen őket sütni főzőtöknek.



Ilyenkor általában valamilyen fűszerezéssel krémleves lesz belőle (mindenből lehet krémlevest csinálni). A múltkor viszont már nagyon untam a krémleveseket, és szívesen ettem volna egy főzeléket, úgyhogy gondoltam, kikreatívkodom vele valamit, hátha jó lesz. Jó lett :-) Annyira, hogy azóta már többször sorra került, szóval már arról is be tudok számolni, hogy nemcsak rendesen éretlen, hanem már szinte érett tökból is igen finom lesz!


Bónusz, hogy relative gyorsan kész van, és nem is kell hozzá túl sok összetevő: a kulcsa a friss zsálya, ami szerencsére kb. egész évben szezonális, meg persze a sütőtök.


ezt a fotót a piacon lőttem, az éretlenke féláron volt az éretthez képest

Íme a recept:

Hozzávalók 2-3 főre:

- 1 (félig-meddig) éretlen sütőtök, kb. 70 dkg szőröstül-bőröstül-héjastul

- 1 kisebb vöröshagyma

- 2-3 zsályalevél

- 1.5 dl tejszín (házi, bolti, növényi - kinek-kinek ízlése szerint)

- 2 ek keményítő

- só, bors

- kb. 1 tk olaj vagy egyéb zsiradék a hagyma alá (elhagyható)


Elkészítés:

A tököt félbevágom, ha láthatóak a magjai, akkor kikapirgálom a magos részt (remek 'húslevest' lehet belőle főzni, ki ne dobjátok!), meghámozom, és a robotgép nagylyukú reszelőjével legyalulom. Elszántak csinálhatják igazi tökgyaluval is (úgy szebb lesz), vagy akár kézzel is le lehet reszelni egy nagylyukú reszelőn. Ilyenkor még nem túl kemény a tök, szóval nem túl gáz kézzel se, bár tény, hogy géppel sokkal gyorsabb. Szóval a tököt legyalulom.

A hagymát megpucolom, s felkarikázom, a zsályalevelet megmosom, s apróra vágom.

Az olajat felforrósítom egy edényben, ráteszem a hagymát s kicsit megdinsztelem. Ha a hagyma kész, ráteszem a gyalult tököt, megsózom, aláteszek kb. 1,5 dl vizet (ez nem fog sokat engedni, mint az igazi főzőtök), lefedem, s kis lángon, időnként megkeverve, puhára párolom. Kb. 15 perc alatt szokott kész lenni.

Míg a tök puhul, a tejszínt elkeverem a keményítővel. Ha megpuhult tök, belekeverem a zsályalevelet, s behabarom a tejszínes keverékkel. Ha netán túl sűrű lenne, egy kis vízzel hígítom.



Kész is! Mi (maradék) fasírtot szoktunk hozzá enni, vagy pirított tofut, de bármilyen főzelékfeltéttel finom.


Jó étvágyat!

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page