top of page
  • Szerző képeJenei Szilvia

Székelykáposzta (vegán)

Vannak olyan ételek, amik időről időre előkerülnek, hogy kéne csinálni, de annyira ritkán, hogy rendszerint a két 'csinálás' között elfelejtem, hogy kicsit ígyebbül vagy úgyabbul akartam csinálni 'majd legközelebb'. (Voltaképpen ennek a jelenségnek a kiküszöbölésére kezdtem a facebookos oldalamba - Nyuszikaják - amiből aztán kinőtt ez a blog itt. Szerencsés véletlen, hogy a facebook pont azután döntött úgy, hogy borzadályosan átalakítja az oldalát, mire már elstartolt a blog, szóval kicsit kevésbé téptem a hajam a rendkívül jó fejlesztéseik miatt, mint amúgy tettem volna. Néha nekem is lehet szerencsém... :-))

Nos tehát, a székelykáposzta is egy ilyen dolog volt: kipróbáltam többféle receptet, azokat össze-vissza variáltam, csináltam gombával, szejtánnal, szójakockával, füstölt tofuval. Mindegyik receptben volt valami, amitől jó volt, de az igazi, végső verzió még váratott magára - egészen mostanáig! A végső lökést a Vegital Smart Chef adta meg, és hogy miközben nem akartam itthon lenni, mégis azt szerettem volna, hogy mikor hazaérek, vár a kész, meleg, finom ebéd. Na innen szép nyerni :-)


Végeredményben nem volt túl bonyolult, ráadásul kb. negyedóra előkészítés után elvolt egyedül. Nyilván ha lábosban főzöm, azt nem hagytam volna magára, de a robottal már volt annyi tapasztalatom, hogy nem kel önálló életre s gyújtja magára a házat, mihelyst kiteszem a lábam, úgyhogy kihasználva a szép időt, inkább elmentünk sétálni, míg ő főzött.


Következzen hát a recept, először a robotos verzióban:

Hozzávalók (2 főre): - 1/2 kg. savanyúkáposzta - kb. 1 marék szójakocka, de ha van füstölt vagy chilis (szója)virsli, az is mehet bele - 1 fej hagyma - só, bors, köménymag, babérlevél (ezek a savanyúkáposzta sóssága és fűszeressége függvényében) - 2 tk. füstölt pirospaprika - valamilyen zsiradék, akár el is hagyható, ha nagyon muszáj, de jobban körbe lehet pirítani a szójakockát, ha van alatta valami... - tálaláshoz szójajoghurt, (növényi) tejföl, házi kesu-köles joghurt... és persze friss kenyér!

Elkészítés: A hagymát összevagdostam apróra, s a zsiradékon picit megpároltam FRY programon. Mikor már kb. 1-2 perce párolódott, hozzáadtam a szójakockákat (nem kell vele előzőleg semmit csinálni, csak beleszórni), és tovább pirítottam, míg a hagyma üveges, a szójakockák pedig pirultak nem lettek. Ezek után egy gyors mozdulattal belekevertem a füstölt pirospaprikát, s rögtön rátettem a kinyomkodott savanyúkáposztát. Tovább pirítottam (Andrási Nóri zseniális ötlete, recept itt!), aztán mikor már a káposzta is kicsit megpirult, felöntöttem a káposzta levével (ez nem volt túl sós, ha nagyon sós, kicsit kimosom a káposztát főzés előtt, s félreteszem a vizét, felesben használva sima vizet és a levet a felöntéshez). Kevertem egyet rajta, CANCEL gombbal kikapcsoltam a gépet. Ráöntöttem még annyi vizet, hogy ellepje, fűszereztem babérlevéllel, köménymaggal, borssal, s STEW programon, a gépet 1 órára állítva, megfőztem.


Miután elkészült, a gép melegen tartásra kapcsolt, úgyhogy mikor hazaértünk, készen várt az ebéd :-)

Ugyanezt robot nélkül, lábosban is meg lehet csinálni persze. Fontos, hogy a lábos tapadásmentes legyen, vagy pedig muszáj hozzá zsiradékot használni, mert az elején a pirítást nem érdemes kihagyni, attól lesz finom - szerintem legalábbis. Ez esetben a főzést a legkisebb lángon csinálnám, kb. 1 óráig, néha-néha megkeverve, s a levét időnként visszapótolva. Úgy is tuti finom lesz!


bottom of page