top of page
  • Szerző képeJenei Szilvia

Édeskömény krémleves almával és zsályával

Mikor a minap Budapesten jártunk, nem tudtam (és igazából nem is akartam) ellenállni a MOM melletti piac szirén-énekének, s amit csak lehetett, felvásároltam :-)


Mindenhonnan hallgatjuk folyamatosan, hogy idényzöldségeket kell enni, meg helyben termettet - ehhez képest a multikban (de még a zöldségesek egy részénél is) teljesen ötletszerű időpontokban képesek dolgokat árulni, pl. június elején őszi(!)barackot, mikor nálunk még akkora a gyümölcs, mint egy kisebb cseresznye, és élénkzöld, március elején epret, és kb. bármikor cukkinit... Aztán csodálkozunk, hogy semmi íze a belőlük készült ételeknek. Ezzel szemben a MOM melletti piacon a nagyrészt tényleg idényzöldségekhez jutunk, aminek az előnye, hogy ami van, az finom is, hátránya pedig, hogy tél végén, tavasz elején eléggé szegényes tud lenni a felhozatal.


Tavasszal pedig, mikor hirtelen elkezd érni minden, úgy viselkedem, mint egy gyerek a cukorkaboltban, s a világ összes pénzét képes vagyok spárgára, eperre, lila héjú karalábéra költeni, aztán Pistának lelkendezni, hogy milyen finomakat fogunk enni! Neki megvannak ugyan a kétségei ezügyben (tekintve, hogy amiben nincs szalonna, az őszerinte nehezen lehet finom), de nem törődöm vele, csak vásárolok meg főzőcskézek boldogan :-)


Egy ilyen szeánsz során került hozzám az öklömnyi édeskömény: már az illata is isteni volt, gondoltam, kicsit érdekesebben kéne elkészíteni, mint a sima párolás, amit rendszerint teszek vele.

Felcsaptam hát a FOOBYt, böngésztem, átalakítottam, ezt kicseréltem erre, azt arra, amazt meg inkább kihagytam, és íme a végeredmény:


Mivel ezt is főzni és turmixolni kell, a robotban csináltam, de természetesen megvalósítható ugyanez kislábos-botmixer kombinációval is.


Hozzávalók 3-4 adaghoz (étvágy függvényében):

- 1 öklömnyi édeskömény gumó

- 1 kisebb savanykás alma (nekem ez még tavalyi volt, ami elég szomorúan néz már ki ilyenkorra, szóval meghámoztam, de ha kevésbé elaggott, akkor nem muszáj hámozni, elég kivenni a magházát)

- 3-4 zsályalevél (friss)

- 1 dl fehérbor (elhagyható, de nem érdemes: a főzés során az alkohol úgyis elforr belőle, de finom pikáns ízt ad a levesnek)

- 2 szál újhagyma

- 3 púpos ek köles vagy 4 ek rizs sűrítésnek

- só, bors


Elkészítés:

Éljen a lustaság, ami anyu szerint előreviszi az emberiséget (különben tuti nem találjuk fel a porszívót)!

Mindent összevagdostam kb. dobókockányi darabokra. Az édeskömény borzas leveleit kivéve az összes összetevőt beledobáltam a robotba, hozzáöntöttem a deci bort, s felöntöttem az egészet a jelig, ami esetünkben 1.3 litert jelent, majd elindítottam egy levesprogramot. Mikor lejárt, beleszórtam az édeskömény félretett leveleit, még turmixoltam egy kicsit, és kész is lett.



Pista tett rá tálaláskor ropikenyeret meg mindenféle magokat - én megelégedtem a magokkal :-)

Egy finom, kicsit különleges ízvilágú koranyári leves lett belőle, minimál munkával, ami melegen és hidegen is finom.


bottom of page