top of page
  • SzerzÅ‘ képeJenei Szilvia

Tavaszi mángoldfőzelék (vegán, gluténmentes, véletlenül teljesértékű)

A mángolt egy nagyon klassz növény, direkt nekem való: nem nagyon kell semmit csinálni vele a kertben; ha egyszer kikelt, csak nő, nő, én szedegetem a leveleit, néha megolcsolom és kész! Ráadásul kétéves növény: az első évben csak a levelei nőnek, a másodikban hoz csak magot, szóval egy vetéssel két évre megvan :-)



Azért persze szoktam a közbülső években is vetni, így mindig van mit szedjek - sőt, ha télen nincs nagy fagy, még olyankor is lehet róla 'legelni' egy kicsit, csak nem szabad nagyon megkopasztani. Tavasszal meg újra beindul, s nő, mint a bolond, én meg mindenfélébe felhasználom, amibe csak lehet: currybe, tofurántottába dobálom a leveleit, mángoldos tésztát vagy risottot csinálok, és szokott lenni belőle főzelék is.


Klasszikusan a főzelékbe a szárát nem szokás felhasználni, és hasonlóképpen készül, mint a spenót, vagy mint a blogon található reteklevél főzelék: fokhagymásan, tejbe ázatott kenyérrel sűrítve. Most valami mást akartam, valami tavasziasabbat, és kenyér nélkül, így született meg az alábbi citromos-kapros-krumplis verzió. Teljesen más ízvilág, mint a fokhagymás-kenyeres, sokkal lágyabb, frissebb, mintha nem is ugyanarról a zöldségről lenne szó...



Hozzávalók 2-3 főre:

- 3 nagyobb lisztes krumpli (kb. 30 dkg)

- 1 nagy csokor mángold

- fél citrom reszelt héja és 1-2 ek lé

- friss kapor összevagdosva

- 1 gerezd fokhagyma

- 1 dl tejszín, nálam házi növényi, de (étkezési mód függvényében) bármilyen jó bele, csak ne legyen cukrozott

- 2 ek. liszt: ez lehet teljes kiőrlésű, úgy teljesértékű lesz az ebéd, ámde drapp, sima búzaliszt, vagy gluténmentes verzióban (barna)rizsliszt, esetleg gluténmentes étkezési keményítő (a képen szereplő főzelék barnarizsliszttel készült)

- só, bors


Elkészítés:

A mángold leveleit falatkányi darabokra tépkedem, a szárát pedig összevagdosom 1-2 cm-es darabokra.

A krumplit szintén összevagdosom dobókockányi darabokra, s a mángold szárával és az összenyomott fokhagymával, sóval, borssal együtt felteszem főni annyi vízben, amennyi épp ellepi és megfőzöm (krumplifüggő, mennyi idő alatt van kész, kb. 15 percet érdemes rászánni). Ha megpuhult a krumpli, beledobom az összetépkedett mángoldleveleket, s megvárom, míg összeesik. Először nagy kazalnak fog tűnni, de kb. 2-3 perc alatt a tizedére csökken a térfogata. Miközben erre várok, a tejszínből és a lisztből habarást készítek, aztán ha már összeszottyadtak a levelek, behabarom vele a főzeléket és azzal is összeforralom. Lezárom alatta a gázt és reszelt citromhéjjal, friss kaporral és egy kis citromélvel ízesítem.



Mi most fasírttal ettük, de természetesen jó hozzá bármilyen főzelékfeltét.

Nem ez a legdekoratívabb étel, amit valaha főztem, de főzelékből amúgy se könnyű szépet csinálni :-) Cserébe hamar kész van (kertbe vándorlással és mángoldszedéssel együtt fél óra szokott lenni) és finom!


Jó étvágyat hozzá!

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page