top of page
  • Szerző képeJenei Szilvia

Boldog 2024-et! - menü(terv) január második hetére

Vége a (blog)téliszünetnek, ami persze nem jelenti, hogy december közepe óta be se tettem a lábam a konyhába, sőt... És azt se, hogy valami rengeteget sikerült volna pihenni, de hát ez már csak a szokásos :-) Viszont a munkahelyen szerencsére nagyjából béke volt, úgyhogy maradt idő egy kicsit családolni, barátokkal találkozni és effélék.

Szilveszter éjfélkor pedig lekerekeztünk a mólóra megtekinteni a környező települések tűzijátékait, és megfelelő módon megünnepelni a 2024-es év kezdetét.



Természetesen mindenkivel azért nem sikerült december végén összefutni, szóval az elkövetkezendő hetek még részben a barátnős randikról fognak szólni. Közben kezd beindulni a munka az irodában, Pistának rengeteg fel s alá rohangászós dolga van, elindult a 8 hetes jógakurzus is, úgyhogy szokás szerint visszatértem a menütervezéshez - legalább azon ne kelljen minden áldott nap tanakodni, hogy mi is legyen a reggeli-ebéd-vacsora.

És főleg ne kelljen fejből válaszolni reggel, az első kávém megivása előtt arra a kérdésre, hogy 'mit lesz ma reggelire?'...

Oda van írva a naptárba, menj, s nézd meg magadnak! :-)

Az év első normális hete persze nem normálisan kezdődött: egyrészt tegnap borzasztó későn értünk haza (tényleg, fél 11-kor futott be a vonatom az állomásra), másrészt szegény Pistát leverte a lábáról valami mostanában divatos, köhögős kórság. Remélem, hamarost meggyógyul, addig is igyekeztem olyan ételeket felvenni a heti műsorba, amik tradícionálisan vírusűzőek: fokhagyma, gyömbér, kurkuma, reggelihez bogyós gyümölcsök és méz, közte pedig hársfatea.


Ami engem illet, a kialvatlanságon kívül pillanatnyilag szerencsére más bajom nincs. Mivel az éjszaka igen rövidnek ígérkezett, próbáltam mára olyan ételeket kiötleni, amik nem igényelnek hosszas konyhai műveleteket - gyanús volt ugyanis, hogy nem fogok zöldhajnalban kiugrani az ágyból, s munkaidő előtt mindenféle csodákat alkotni...

Így is várt rám egy tej és egy natúr joghurt: előbbi sárgaborsóból készült (receptet itt találtok), a szűrleményéből pedig holnap, ha elkészült a joghurt (recept itt), egy magyaros szendvicskrém a terv (ennek a receptje pedig itt lelhető fel). Szerencsére van nyuszikajagépem, úgyhogy a tej és a joghurtalap bőven elkészült a reggeli készülődés és reggelizés közben. Utána még gyorsan bedobtam egy gyömbéres sárgarépa krémlevest a gépbe, és a nagyja tennivalókkal meg is voltam. Természetesen a hét többi napján is hasonlóan 'bonyolult' ebédek lesznek, hisz

ki szeret órákat a konyhában toporogni akár reggel korán, mikor még sötét van, akár este munka után, mikor meg már sötét van...?

Naugye.


Íme tehát a terv, aztán - szokás szerint - majd meglátjuk :-)


HÉTFŐ, vagyis ma:

  • gyömbéres sárgarépa krémleves

  • pestos gnocchi - GM gnocchi a Lidlből, pesto meg a fagyóból, még ősszel csináltam, itt találjátok a receptjét.

A pestoból egyébként maradt pár kanállal, szóval majd holnap vacsira összedobok vele egy melegszendvicset. Úgyis olyan hideg van, direkt jól fog esni begyújtani a sütőt vacsora előtt...

KEDD

  • maradék krémleves máról

  • rakott kelkáposzta - minap le volt árazva a kelkáposzta a Lidlben, ráadásul szép haragoszöld, nem olyan béna sápkóros, mint általában. Egyetlen hátrány, hogy a legkisebbek is akkorák voltak, mint egy focilabda... mindenesetre vettem egyet, úgyhogy most pár hétig tuti fog a menünkön szerepelni valamilyen formában.

SZERDA

CSÜTÖRTÖK

  • zellerkrémleves

  • brokkolifasírt (szintén Andrási Nóri új könyvéből), krumplipüré

PÉNTEK

  • maradék gyógyító leves szerdáról

  • (kamu) túrógombóc

SZOMBAT

  • maradék zellerkrémleves

  • székelykáposzta (recept itt)


Mint említettem, lesz a héten egy magyaros szendvicskrém is, van még egy reggelinyi erdei gyümölcsös joghurt (recept itt, sárgabarack helyett egy marék fagyasztott erdei gyümölcs keverékkel), sőt, a karácsonyra készített granolából is van még. Kis szerencsével a héten az ebédeken kívül maximum a kenyérsütés lesz hosszadalmasabb tennivaló, s nem fog minden egyszerre a nyakamba zúdulni százzal, csak apránként :-)


Pista köhögő sorstársainak jobbulást, és persze mindenkinek jó főzőcskézést és finom ételeket az új év második hetére!



bottom of page